Google

Milyen hőmérsékletű a nap?

A Nap középpontjában a hőmérséklet 15 millió Celsius fok.
A Nap összes anyaga plazma formájában található, az extrém hőmérsékletének köszönhetően. Mivel a nap nem szilárd test, ezért a forgásának köszönhetően az egyenlítője mentén a kiterjedése lényegesen nagyobb, mint más szélességi fokon.

Könyvek: 

Miért kék az ég?

Az égbolt kék színét a légköri fényszóródás okozza. Az égbolt légkör nélkül fekete lenne, csak a Nap és a csillagok látszanának.
Ez jól látható pl. a Holdon készült felvételeken. A sztratoszférában közlekedő repülôgép utasai megfigyelhetik, hogyan megy át a repülőgép emelkedésekor az ég világoskék, fényes sugárzása a mélykék, fényszegényebb árnyalatba, s az űrhajósok, ha felszállás közben lehetőségük lenne rá, megfigyelhetnék, hogyan változik át fokozatosan az ég színe a koromfeketébe. Ez érthető is, hiszen egyre vékonyabb lesz a szóródást létrehozó gázréteg.

Könyvek: 

Ki volt Vuk hangja a rajzfilmben?

Pogány Judit volt a "kis Vuk" hangja, a felnőtt rókát pedig Gyabronka József szólaltatta meg.

Pogány Judit énekelte a sokaknak ismerős dalt is:

"Fürge rókalábak, surranó kis árnyak,
Hipp-hopp, jön Vuk.
Híres nagy vadászok, jobb, ha félreálltok,
Hipp-hopp, jön Vuk.
Ő az éjszakától sohasem fél,
Bár a sűrű erdő csupa veszély,
Azt mesélik róla, ravasz, mint a róka,
Jön, lát, győz, fut.
Felragyog az ég is, felkiáltok én is:
Hipp-hopp, jön Vuk!"

Könyvek: 

Ki volt a második ember a holdon?

Edwin Eugene "Buzz" Aldrin, Jr. volt a második ember volt, aki a Holdra lépett.
Neil Armstronggal együtt szállt le a Holdon 1969 júliusában (1969.07.20). 1963-ban választották ki űrhajósnak. A Gemini-12 küldetésen James Lovellel repült először. Új űrséta-időtartamrekordot állított fel. Aldrin a Gemini-9 és az Apollo-8 küldetések tartalékszemélyzetének is tagja volt.

Buzz Aldrin balkezes pilóta.
Honlapja a http://www.buzzaldrin.com/ címen található angol nyelven.

Könyvek: 

Ki találta fel a papírt?

Mint azt az általános és középiskolákban is tanítják már 5000 évvel ezelőtt használtak az egyiptomiak papirusztekercseket, ám az igazi papírt csak időszámításunk kezdete környékén fedezték fel Kínában. Sok helyen olvasni, hogy Kr. u. 105-ben Tsai-Lun földművelésügyi miniszter találta fel a papírt, ám ő csak egy rendeletben szabályozta a hivataloknak beadható kérvények között a papírra írt beadványok érvényességét is.
Valójában tehát nem ismert a papír feltalálója, sem felfedezésének pontos időpontja.

Könyvek: 

Honnan ered a csokoládé?

A csokoládé alapanyaga a kakaóbab, amely a 12-18 méter magasra megnövő Theobroma cacao nevű fa termése.
A theobroma szó jelentése "istenek eledele", ami egyben kifejezi azt is, hogy az értékes termés az emberiség egyik legfinomabb csemegéje. Ez a trópusi örökzöld vadon terem Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsia egyes részein. A kis sárga magok húsos hüvelyben nőnek.

Könyvek: 

Oldalak