Az égbolt kék színét a légköri fényszóródás okozza. Az égbolt légkör nélkül fekete lenne, csak a Nap és a csillagok látszanának.

Ez jól látható pl. a Holdon készült felvételeken. A sztratoszférában közlekedő repülőgép utasai megfigyelhetik, hogyan megy át a repülőgép emelkedésekor az ég világoskék, fényes sugárzása a mélykék, fényszegényebb árnyalatba, s az űrhajósok, ha felszállás közben lehetőségük lenne rá, megfigyelhetnék, hogyan változik át fokozatosan az ég színe a koromfeketébe. Ez érthető is, hiszen egyre vékonyabb lesz a szóródást létrehozó gázréteg.

Elsőnek Leonardo daVinci próbált rájönni, hogy miért kék az ég, amikor 1474-ben a fénnyel és az árnyékkal kezdett foglalkozni.

200 évvel később Newtonnak sikerült színösszetevőire bontani a Nap fényét. A szivárvány keletkezését arra vezette vissza, hogy az esőcseppek apró prizmaként szétválasztják színeire a fehér fényt. Azt gondolta, hogy az ég kék színe is valahogy így jön létre a lebegő apró vízcseppek hatására.

Csak a második világháború után sikerült kideríteni egy másik, szintén az égbolton látható jelenség okát: napnyugta után a tiszta ég melankolikusan kék lesz. Ennek oka a Föld ózonburka. A 25 kilométer magasban levő ózonburok molekulái ugyanis halványkéknek látszanak, de a nappali égbolton a sokkal erősebb Raleigh-kék elfedi a halvány ózonkéket. Ózonréteg nélkül az alkonyati ég zöld, vagy sárgás lenne. (Natur und Kosmos, 2001. évi 5. szám)