Hát elkezdődött

Párizs, Nizza, Bécs :(

Hol lesz a következő támadás?

Kedves, magatokat baloldalinak, liberálisnak, demokratának hazudó, bevándorláspárti politikusok, ezért ti vagytok a felelősek!

Én nem akarom, hogy a gyerekeim olyan világban nőjenek fel, ahol nem merünk kimenni az utcára, mert attól kell tartani, hogy valami idióta, muszlim, vallási fanatikus lelő, felrobbant, lefejez.

Ezeket ti engedtétek, sőt csalogattátok ide! Ennek a súlyát majd akkor fogjátok érezni, amikor a következményeket a saját bőrötökön érzitek.

Követelem, hogy utasítsák ki az utóbbi 10 évben az Európai Unió területére érkezett illegális bevándorlókat! Akik ilyen bűncselekményeket elkövettek, azok nem legális úton jutottak ide. Nem, a hamis okmányokkal, vagy azok nélküli közlekedés sem legális.

Mi már szóltunk előre. Ugye? Kerítést is építettünk. De akkor mi voltunk a hülyék. Világos. És most mit tetszenek szólni? Ugye most egy kicsit másképp fest a dolog? De ezt ugye soha be nem ismernék?

El vagyok keseredve.

Egy háború kezdődött el most. Egy vallási háború. Egy olyan háború, ami meg fogja mutatni, hogy ki a normális és ki nem. A nem normálisoknak befellegzett. Annyira hülyék, hogy nem ismerik fel, hogy baj van.

Sajnos ez oda fog vezetni, hogy az EU szét fog szakadni normálisokra, meg nem normálisokra. A nem normálisokból muszlim országok lesznek. És ha ez így lesz, akkor ezekben a nem normális, muszlim országokban ti, politikusok lesztek a következők, ugyanis nem fogják sokáig hagyni, hogy ilyen anyámasszony katonája vezetőik legyenek.

Minőségi adathordozók brutál jó áron!