8. JEGYZŐKÖNYV

A törvénykezési jogok kétértelmû alkalmazása.

A szabadkőmûves vezetőség adminisztrátorai.

Különleges iskolák és legmagasabb fokú kiképzés.

Közgazdászok és milliomosok.

Akikre felelős beosztásokat bízunk a kormányban.

Mindazokkal a fegyverekkel, melyeket ellenfeleink használhatnának ellenünk, nekünk is el kell látnunk magunkat. A törvénykönyv kifejezéseinek legfinomabb árnyalataival és fogásaival is tisztában kell lennünk, hogy igazolhassuk magunkat, amikor majd ítéleteket kell mondanunk, melyek rendellenesen arcátlanoknak és igazságtalanoknak tûnhetnek fel, fontos ugyanis, hogy az ilyen döntéseket úgy tálaljuk, mintha legmagasztosabb erkölcsi elveket fejeznének ki, törvényes formába öntve. Vezetőségünknek körül kell vennie magát a civilizációnak mindama erőtényezőivel, melyek között majd mûködnie kell. Körül fogja venni magát közírókkal, gyakorlati jogászokkal, közigazgatási tisztviselőkkel, diplomatákkal és végül olyan személyekkel, akik szakiskoláinkban legmagasabb fokú különleges képzésben részesültek. Ezek a személyek ismerni fogják a társadalmi szerkezet valamennyi titkát, jártasak lesznek minden politikai ábécé és szókincs nyelvhasználatában; meg fogják ismertetni velük az emberi természet mélységeit, az emberi léleknek mindazokat az érzékeny húrjait, amelyeken majd játszaniuk kell. Ezek a húrok: a gójok lelki magatartása, törekvései, hibái, bûnös szenvedélyei és képességei, valamint az egyes osztályok és rendek sajátosságai. Felesleges megjegyezni, hogy a kormányhatalomnak e tehetséges segélyerői, akikről beszélek, nem a gójok közül fognak kikerülni, akik közigazgatási tevékenységükben nem szoktak vesződni azzal, hogy törődjenek munkájuk céljával, és sohasem nézik, miért van arra szükség. A gójok tisztviselői elolvasás nélkül írnak alá papírokat és vagy pénzéhségből vagy becsvágyból szolgálnak. Körül fogjuk venni kormányunkat gazdasági szakemberek egész seregével. Ez is oka annak, hogy a közgazdaságtudomány a fő tantárgy abban az oktatásban, amelyben a zsidók részesülnek. Lesz körülöttünk ezen kívül hatalmas tömeg bankár, nagyiparos, nagytőkés és - ami a legfontosabb - milliomos, lényegében ugyanis minden pénz kérdése lesz.

Bizonyos ideig - amíg nem lesz többé kockázatos felelősségteljes állami állásokat zsidó testvéreinkre bízni - olyan személyek kezébe fogjuk adni ezeket az állásokat, akiknek múltja és hírneve olyan, hogy szakadék tátong közöttük és a nép között, akiknek, ha nem engedelmeskednek utasításainknak, bûnvádi eljárással kell számolniuk vagy el kell tûrniük - így arra késztetjük ezeket a személyeket, hogy utolsó leheletükig szolgálják a mi érdekeinket.

Könyvek: