Nagyjából egy évvel ezelőtt vettem észre, hogy a nagyobbik lányom látásával valami nincs rendben. Valahol sétáltunk és észrevettem egy rendszámot, ami a pont a nevének kezdőbetűivel kezdődött. Nem is értette, hogy mit mutatok neki, hiszen nem tudta még elolvasni.

Akkoriban már éreztem, hogy az én látásom sem tökéletes, szóval ha ő nem tudja elolvasni, ami nekem még könnyen megy, akkor ott bizony baj van. El is vittem szemészetre, és ha már ott vagyunk, akkor megnézettem az enyémet is. Azt mondta a doktornő, hogy a lánynak valóban kellene szemüveg, nekem viszont még olyan kevés dioptria kellene, hogy azzal inkább éljek együtt. 

Azóta eltelt kb egy év és úgy éreztem, hogy rosszabb lett a helyzet. El is mentem egy szemészhez (ingyenes volt a vizsgálat, meg a szemüvegkeretek meg fél áron voltak hirdetve). Ki is jött, hogy se közelre, se távolra nem látok jól, szóval kellene olvasáshoz is, és autóvezetéshez is, de a számítógépes munkához sem ártana.

Rá is beszéltek egy hiper-szuper multifokális lencsére. Soha nem volt szemüvegem, így megszokni sem volt vészes. Fölül távolra, középen képernyős munkához, alul meg olvasáshoz jó. Mondjuk az alsó része szinte fölösleges, max. nagyon apró betűs termékismertetőkhöz jó. 

Az első pár nap katasztrófa volt. Szédültem, hányingerem volt a széleken folyton imbolygó képtől. De vezetés közben amikor többnyire előre nézek, már éreztem, hogy egy új világ tárult elém.

Most meg így két hét után fel sem tűnik, csak ha direkt azt figyelem.