Szputnyik-V 1.

Megkaptam az első adagot a Szputnyik-V COVID-19 vakcinát.

Három nappal az oltás előtt, este 8 körül hívtak a háziorvosi rendelőből, hogy ha szeretném, kaphatok Szputnyik-V vakcinát. Kicsit vacilláltam, mert kínait szerettem volna én is, mint a Főnök, de aztán elfogadtam ezt is. Percre pontos időpontot kaptam a pécsi 400 ágyas klinikára.

Kb. 10 perccel az időpont előtt érkeztem. A bejárat előtt az utcán egy biztonsági őr megállított, hogy "Merre?". Mondatm mi járatban, beengedett. Az ajtó mögött egy lecsekkolták, hogy tényleg rajta vagyok-e a listán, majd kaptam egy szép, hosszú, vörös hajú katona kísérőt. Elkísért a regisztrációhoz, ahol nagyon örültek az előre kitöltött hozzájáruló nyilatkozatnak. Itt még néhány adatot egyeztettünk, néhány plusz papírt kitöltöttünk, aztán irány az oltópont. A kishölgy megkért, hogy üljek le az ajtó előtt, és várjam meg míg szólítanak.

Pár perc múlva kijött az orvos és elvette a papírjaimat, majd elment oltóanyagért, mert pont előttem fogyott el. Hamarosan jött is vissza, és már terelt is be a rendelőbe. Pár szólt váltottunk, amíg kiszabadítottam a vállam, egy fertőtlenítő spray, és már bent is volt. Az asszisztens kikísért a váróba és átadta a papírokat egy ott felügyelő ápolónőnek, és mondta, hogy itt ücsörögjek negyed órát, utána megkapom a papírokat és mehetek. Az ápolónő ismerős volt, beszélgettünk egy kicsit, így hamar eltelt a negyed óra. Amíg beszéltünk kb 3 vagy 4 új alany érkezett. Fél óra volt az egész. Nem kellett kilóméteres sorokban ácsorogni, nagyon flottul és gyorsan ment minden. Le a kalappal!

Másnap egy kicsit éreztem a szúrás helyét, de ez nyilván azért volt mert izomba (ha-ha, van ott olyan) adják. 

Ennyi.

Regisztrálj, olttasd be magad te is!

Címkék: