Operációs rendszerek témája

Mostanában elég sok panaszt hallok, olvasok a különböző operációs rendszerek asztali környezeteinek hibáiról, hülyeségeiről. El kell ismerni, hogy vannak bőven hibák, nincsen sem tökéletes operációs rendszer, sem asztali környezet. Mivel már lassan 30 éve használok számítógépeket, van némi tapasztalatom a témában. Úgyhogy azt gondoltam ki, hogy esetleg megér egy postot.

os2

Általánosban C64-eket nyomtunk, középsuliban XT-ket valami DOS-szal, fősulin 286-osok, meg 386-osok voltak szintén DOS-szal, első melóhelyen már voltak 486-os gépek is Windows 3.1-el. Nagyjából ilyen tájban vettem az első gépemet. Ha jól emlékszem valami 166 Mhz-es Pentium I lehetett. Ezen már hasított a Windows 3.11, sőt ezen elment még a Windows 95-is. Ez nem nagyon tetszett, viszont egy kollégám adott egy OS/2 Warp 4 telepítő CD-t. Hát ez volt a királyság! Azt kell mondjam, hogy ennél jobb, stabilabb, átgondoltabb operációs rendszeren azóta sem dolgoztam. Egyedül a Windows 3.1-es alrendszere nem jött be. Közben persze folyamatosan cserélődött alatta a vas. Körülöttem már mindenki Windows 98-at használt, de én még kitartottam az OS/2 mellett. Persze aztán kezdett szorítani a cipő, ugyanis szép lassan kezdtem már nem kompatibilisek lenni senkivel, sőt még az újabb hardverekkel sem. Emlékszem egyszer vettem egy CD írót és kb egy fél évig nem tudtam vele írni, csak olvasni, mert nem volt hozzá driver. Az újabb Wordökkel szerkesztett doksikat se tudtam megnyitni OS/2-n, így olyan '99 körül könnyes búcsút vettünk. Mivel a cégnél volt elfekvő Windows NT 4, egyet kölcsön vettem. Ezt kb egy évig használtam, utána jött a Windows 2000. Ez volt legszörnyűbb. Utáltam. Lassú, átgondolatlan izé. Kb ebben az időben kezdtem nézegetni a CHIP magazin CD mellékeltein időnként megjelenő Linux disztrókat. Akkoriban fogalmam sem volt, hogy mire is tudnám használni, inkább csak érdekességként tekintettem rájuk. A Windows XP volt a megváltás: véget vetett a Windows 2000 szenvedéseimnek. Van egy laptopom, amin még Windows XP-van, és köszöni szépen jól van. Szóval én ezzel az XP-vel nagyon sokáig elvoltam. A Vistát úgy ahogy van, ki is hagytam. Aztán mire Windows 7-re váltottam, már volt olyan erős gépem, amin virtuális gépben is simán elment egy Linux. Elég sokat kipróbáltam. 2011-ben olyan fos gépem volt, hogy a Windows 7-et használni gyakorlatilag egy kínlódás volt. Viszont addigra olyan szinten belemerültem a nyílt forrású szoftverek világába, hogy Windowson is szinte csak nyílt programokat használtam. A sok próbálgatás után végül úgy döntöttem, hogy a Windowsnak mennie kell és Ubuntu lesz helyette. Persze virtuális gépben azóta is használok Windowst. Két éve viszont az Ubuntu hülyeségei miatt Debianra váltottam. Használtam rajta XFCE-et, Cinnamont, KDE-t pár hónapja GNOME-ot asztali környezetként. A Windows 8 meg a Windows 10 igazából ki is maradt. Na jó, van egy Windows 10-es laptop a házban, amire épp ma települt az "Alkotói frissítés". Ugyanígy OS/X-et meg BSD csak messziről láttam. Ezeket a hiányosságokat majd igyekszem pótolni.

Az Ubuntu Unity felülete nagyon kézre állt, pont nekem volt kitalálva. De mindig volt valami bosszantó kis hülyesége. Eleinte nagyon hiányzott ám, amikor Debianra váltottam. Volt pár olyan helyzet, amikor majdnem visszatettem az Ubuntut, de akkor inkább kipróbáltam egy másik asztali környezetet. A KDE után a GNOME majdnem ugyanazt az érzést hozta, mint a Unity. Viszont ez soha nem fagyott még le, nem dobott hibaüzenetet, egyszerűen teszi a dolgát. Persze ezen is lenne még mit csiszolni, viszont pár kiterjesztéssel egész használhatóvá varázsolható.

Ja és, hogy mire használom a gépet:

  • Film (sorozat) nézés, zene hallgatás, böngészés: VLC, Quod Libet, Firefox
  • Térkép szerkesztés, térinformatika: DrafSight, QGIS
  • Szoftver fejlesztés: PyCharm, Lazarus

Ezeknek ugye tényleg mindegy, hogy milyen rendszer van alattuk.

Én ezeket várom el egy operációs rendszertől:

  • Legyen képes a fenti szoftverek futtatására
  • Legyen egy egyszerű, jól átgondolt, felhasználói felülete
  • Legyen képes kezelni az általam használt hardvert és perifériákat
  • Az idő nagy részét ne a rendszer konfigurálására, hekkelésére kelljen fordítanom. Ha egyszer beállítottam, akkor működjön annak megfelelően.
  • Legyen egy szoftverközpontja, ahonnan egy központi szerverről lehet alkalmazásokat telepíteni. Ezt már szinte minden Linux disztró tudja, a Windows Áruháza csak a Modern alkalmazásokat tartalmazza, de remélhetőleg ez idővel változni fog
  • Legyen annyira felhasználóbarát, hogy ne kelljen konfig fájlokat szerkesztgetni a beállításhoz.
  • Legyen egy jól használható fájlkezelője.
  • Tartalmazzon alapból pár segédeszközt: képnéző, egyszerű szövegfájl szerkesztő, számológép, stb

Jó ha van:

  • Egyszerű szövegszerkesztő, helyesírás ellenőrzővel, szintaxis kiemeléssel, a gedit pl pont ilyen
  • ... más nem jut eszembe

És amiket nem kérek:

  • Nem kell bele komplett irodai szoftvercsomag, majd én telepítek olyat, amilyet szeretnék.
  • Nem kell bele kismillió játék. Egy pasziánsz bőven elég.
  • Nem kell, hogy alapból mindenféle tőzsdei, sport, időjárás adatokat tukmáljon a képembe.
  • Nem kell bele mindenféle 3D-s szerkesztő nézegető alkalmazás. Aki ilyesmivel foglalkozik, az úgy is a professzionális megoldásokat fogja használni, nem az operációs rendszerbe épített kezdetleges próbálkozásokat. Ezek max. csak beetetésnek jók.
  • Nem kell, hogy minden porcikája szanaszét állítható, konfigurálható legyen.

Tökéletes rendszer meg majd akkor lesz, ha a szoftver tervezés/fejlesztés folyamatból kikerül az emberi tényező. Bár kétséges, hogy akkor kinek lesz használható, az embereknek vagy a gépeknek?

Címkék: