Helytelen viselkedés

Helytelen viselkedés a parc fermében

Percekkel azt követően, hogy Sebastian Vettel megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét, az FIA bejelentette, vizsgálat alá vonta a Ferrarit, amiért a csapattagok megszegték a sportszabályzat 12.1.1.i., a parc fermé szabályok betartásával kapcsolatos pontját. A szövetség elmondása szerint néhány csapattag „helytelenül viselkedett” a verseny leintése után.

A vizsgálat lezárását követően az FIA felkérte a vörösök Forma-1-es istállójának első emberét (Maurizio Arrivabene), kérjen bocsánatot az érintettektől, magát az egyeltet azonban nem részesítették büntetésben, azaz a versenyzőknek nem kell aggódniuk pozíciójuk elvesztése, a vezetőségnek pedig egy pénzbüntetés kifizetése miatt.

„A versenybírákat értesítették, hogy a Ferrari csapatának néhány tagja nem engedelmeskedett az illetékeseknek, viselkedésük pedig nem volt megfelelő. A csapat képviselője felajánlotta, hogy az alakulat irányítója írásban fog elnézést kérni az érintettektől, és garanciát vállal, hogy a történtek nem fognak megismétlődni” – állt az FIA hivatalos közleményében.

forrás: telesport.hu

Címkék: