A Unity és én

Miután frissítettem Ubuntu 11.04-re úgy gondoltam, hogy ez a Unity dolog nem nekem való, Ezért gyorsan váltottam is Klasszikus módba. Itt a megszokott ismerős, kétpaneles felület fogadott. Így is használtam hetekig.

Aztán azon gondolkodtam, hogy akkor mi értelme is volt a frissítésnek? A programok amiket használok ugyanazok, a felület ugyanaz. Jó, a kernel állítólag gyorsabb lett, de én olyan nagy gyorsulást nem tapasztaltam. Lehet, hogy kevés párhuzamos feladatot futtatok, és azok sem túl erőforrás-igényesek.

Ezek után, nagyjából egy hete úgy döntöttem, hogy igenis, használni fogom a Unityt. A Gnome 2.3x féle 2 paneles felület nem előremutató, már a 3-as verziót fejlesztik. De erről inkább majd máskor.

A telepítéskor tapasztalt, számomra zavaró dolgokra azóta születtek megoldások (ezek szerint másokat is zavartak). Van még pár kényelmetlen dolog, pl. ha az indítón a futó alkalmazás ikonjára kattintok, akkor az nem tűnik el úgy, mint a paneles megoldás esetén. Kicsit kényelmetlen így az alkalmazások közötti váltás. Jó, majd megszokom, hogy az ablakoknak van minimalizálás gombja is.

Hogy ne csak negatívumokat írjak, íme néhány dolog ami tetszik:

  • Globális menük. Zseniális. Tudom, nem eredeti ötlet, meg rá lehet hackelni a Gnome 2-es panelekre is, de azért nekem tetszik.
  • Jók a Lencsék is, bár egyelőre elég kevés van még belőlük.
  • Jó a Dash is, gyorsan könnyen meg lehet találni benne a fájlokat, alkalmazásokat. Bár aki hozzászokott az egerészéshez és nem ismeri az alkalmazások nevét, az egy kicsit bajban lesz.

Összességében jó dolognak tartom, bár vannak hibái. Bár ezek a hibák lehet, hogy nem is hibák, csak az én beidegződéseim. Az látszik rajta, hogy nem munkára, hanem szórakozásra, internetezésre, szánták. Aki munkára használja a gépét, az szerintem egyelőre marad a Gnome 2-nél, vagy más desktop környezetet választ. Bízom benne, hogy a fejlesztők figyelembe veszik a felhasználók visszajelzéseit, kéréseit és akkor még jobbá, kényelmesebbé válhat.