Windows

A Microsoft Windows a Microsoft Corporation gyártotta operációs rendszerek, illetve az ezekbe épített többfeladatos grafikus felhasználói felületek, valamint bizonyos mobiltechnológiák családja. A "Windows" szó és logó a Microsoft cég védjegye.

Új Gép!

Megérett a gépem a cserére. Egyre több dolog kezdte felmondani a szolgálatot az alaplapon. Legutóbb a hálókártya, de némelyik USB-se működik rendesen. A HDD-nek olyan a hangja mint egy kávédarálónak, a memóriája is elég lassúcska és picit kevés is.

A lényeg, hogy valami olyan gépet akartam összerakni, amihez mostanában nem nagyon kell hozzányúlni.

Hosszas keresgélés, vívódás után ez lett belőle:

Címkék: 

Csak óvatosan a Linuxra váltással!

A Windows XP bővített támogatása 2014. április 8-án megszűnik. Ez azt jelenti, hogy a Microsoft a jövőben már nem bocsájt ki biztonsági, és stabilitási frissítéseket, ám ettől a rendszer még ugyanúgy használható. Aki biztonságban akarja tudni a gépét és az adatait, annak célszerű frissíteni egy újabb rendszerre. Ha elég jó a gép, akkor szóba jöhet a Windows 7, vagy a 8. A gyengébb gépekre érdemesebb egy kisebb erőforrás igényű rendszert telepíteni. A választék nem túl nagy, tulajdonképpen csak azt kell eldönteni, hogy melyik legyen az a Linux disztribúció.

De mielőtt a Linux mellett döntenél és nekiállnál telepíteni, pár dolgot érdemes átgondolni.

  • A Linux nem Windows! Épp ezért ne is várd tőle, hogy ugyanazt és ugyanúgy tudja mint a Windows!
  • A Linuxot ugyanúgy meg kell tanulni, ugyanúgy meg kell szokni, mint a Windowst.
  • Nincs két egyforma Linux. Mindegyik disztribúció más és más. Más az ablakkezelő, mások az ikonok, más az indítómenü, máshogy lehet elérni a rendszerbeállításokat, máshogy lehet rá programokat telepíteni.
Címkék: 

Megjelent a Windows 8

A Microsoft ma bejelentette népszerű operációs rendszere, a Windows 8 világméretű elérhetőségét. 2012. október 26-tól, péntektől kezdve az egyéni és üzleti felhasználók világszerte egyaránt megtapasztalhatják mindazt, amit a Windows 8 kínál, beleértve az új felhasználói felületet, valamit a Windows Store nagy megnyitójával az alkalmazások széles skáláját.

Windows 8? Köszönöm, nem kérem!

Elkészült a Windows 8. Sőt, aki akarja le is töltheti és ki is próbálhatja a végleges, nagyvállalati Enterprise változatát. A próbaidő az aktiválás után (amit a telepítéstől számított 10 napon belül meg kell tenni) 90 napig tart, utána óránként újraindul a rendszer.

Azt hiszem ez lesz az első olyan Windows, amit nem fogok feltelepíteni. Hogy miért nem? Pl:

  • Azért, mert kb. másfél éve már elsődlegesen Ubuntu Linuxot használok és teljesen meg vagyok vele elégedve
  • Azért mert nem ad számomra olyan plusz felhasználói élményt, technológiai újdonságot, szoftvert, stb amit csak a Windows nyújthat és nem tudom nélkülözni
  • Azért mert nem igazán érzem úgy, hogy az új felhasználói felület be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket. A klasszikus, jól bevált asztalt megcsonkították, míg a Metro Windows 8 stílusú felület szerintem még nincs kész és nem is igazán vannak rá alkalmazások. Ennek ellenére ezt az új izét vágják a felhasználók arcába. Miért nem lehet pl. telepítés közben megkérdezni, hogy melyiket akarom használni?
  • Azért, mert én asztali gépet, max. laptopot használok, hagyományos beviteli eszközökkel (egér, billentyűzet). Tabletet, amire az egész, új koncepció ki van hegyezve, nem vennék. Nem hiszek az ilyesmiben. Hogyan lehet egy tableten komolyabb (több, mint egy tweet hosszúságú) szövegeket megírni, szerkeszteni, szoftvert, weboldalakat fejleszteni? Értem én, hogy most mindenki ebbe az irányba nyargal, még az Ubuntu is és a Mac OS X is, de én úgy gondolom, hogy ez hosszú távon zsákutca. De erről majd inkább egy másik postban.
  • Azért, mert a Windows 8 egy zárt, kereskedelmi termék. Lehetne ezt még ragozni, de röviden csak annyit, hogy nem fizetek érte! Ez nem azt jelenti, hogy illegálisan fogom használni, hanem azt, hogy nincs rá szükségem. És amire nincs szükségem, azért nem adok pénzt.
Címkék: 

Windows 8 telepítése VirtualBoxba

A Microsoft a BUILD konferenciát követően bárki számára elérhetővé tette a Windows 8 fejlesztői előzetesét.

Ez a leírás azt mutatja be, hogyan telepíthető Windows 8 VirtualBoxba

  1. A telepítés előtt célszerű meggyőződni, hogy a számítógép támogatja-e a hardveres virtualizációt (VT).

  2. Töltsd le a Windows 8 neked megfelelő 32 vagy 64 bites változatát.

  3. Hozz létre egy új virtuális gépet, úgy, hogy az operációs rendszer legyen Other Windows.

  4. Az alaplap beállításainál adjunk a gépnek legalább 1024 MByte memóriát és kapcsoljuk be az IO APIC lehetőséget:

Windows 8 boot

A Microsoft már jó ideje népszerűsíti a még az idén ősszel megjelenő Windows 8-at. Eddig megtudhattuk, hogy akár még ARM processzoron is futni fog, láthattuk, hogy milyen felhasználói felületeket fog tartalmazni. Most viszont láthatjuk azt is, hogy milyen gyorsan indul el:

A bejelentkezett felhasználó rendszergazda?

A Windows két alapvető felhasználói fiók típust különböztet meg: "Rendszergazda" és "Korlátozott". A rendszergazda jogosultságú felhasználók módosíthatják a számítógép beállításait: programokat telepíthetnek, rendszer szintű változtatásokat hajthatnak végre, stb.

Ha egy Delphi programban ellenőrizni kell, hogy a belépett felhasználó rendszergazdaként van bejelentkezve, vagy tagja a Rendszergazdák csoportnak, akkor azt a következő függvénnyel lehet egyszerűen megtenni:

Címkék: 

Hogyan változtassuk meg a Windows Start gomb feliratát?

Unod már a Windows Start menüjének feliratát? Ha van jobb ötleted, nincs más dolgod mint kézbe venni egy Delphit vagy Lazarust és már le is cserélheted. Valahogy így:

Címkék: 

Oldalak