Karácsony Gergely, elástad magad!

Nagyon elegem van már ezekből a politikai témájú posztokból. Viszont vannak dolgok, ami mellett egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni.

Pár napja, brutális kegyetlenséggel kivégeztek két fiatalt Budapest utcáin. Csak azért mert az elkövetők nácinak bélyegezték az áldozataikat. Nácik voltak, mert a társaságukban lévő lányok védelmére keltek, vagy azért mert sötét ruhát viseltek és rövid volt a hajuk. Nem cigányok voltak, ezért csak nácik lehettek.

És akkor jön ez a féleszű Karácsony Gergely nevezetű elmebeteg, és nyíltan a gyilkosok mellé áll. A lemészárolt fiatalok megemlékezését, szottyos náci gyűlöletként jellemzi. Én azt hiszem, hogy ennél lejjebb ember már nem tud süllyedni. Nácinak bélyegzett mindenkit, aki részt vett a megemlékezésen. Ezzel tulajdonképpen legalizálta a gyilkosok tettét. Aki náci, azt meg lehet ölni. Nem kell bizonyítani semmit, csak elő kell kapni egy bicskát, és már le is lehet szúrni! Hát hogy a büdös életbe tud valaki eddig aljasulni? Mi lesz a következő? A kék szemű, a vörös hajú, a göndör, a túlsúlyos? Nagyon veszélyes vizek ezek.

Megosztanék ezzel kapcsolatban itt egy videót, és egy nyílt levelet.

 

 

 

 

Tisztelt Főpolgármester Úr, Tisztelt Karácsony Gergely!

Talán nem tűnt fel önnek, de péntek hajnalban, meggyilkoltak két fiatalt. Igen tisztelt Főpolgármester Úr, az Ön által vezetett főváros belvárosi utcáján gyilkolták meg őket, brutális kegyetlenséggel, egy átlagos hétköznapon. Ha magától nem érzi mi ebben a rendkívüli, engedjen meg nekem még így ismeretlenül is egy személyes észrevételt.

Főpolgármester Úr, ha Önnek ezzel kapcsolatban, mindössze annyi jut eszébe május 29. reggelén, hogy idézek: „Budapest nem tűri a rasszista uszítást, sem itt, sem máshol nincs helye ennek a szottyos gyűlöletnek.” Ön az én, és sokunk szememben nemhogy városvezetőként, nem csak politikusként, nem csak magyarként, de emberként is végérvényesen megbukott. Megbukott, mert részvétnyilvánítás helyett, ön meggondolatlan (vagy meggondolt) cselekedetével nyíltan az elkövetők oldalára állt, velük vállalt erkölcsi közösséget.

Tisztelt Főpolgármester Úr, Ön nem vett részt a megemlékezésen, nem, ahogy egyetlen elvtársa sem, akik máskor egymás sarkát taposva tolonganak minden eseményen, ahol a másik oldalt éri sérelem. Nem vett részt, nem fejezte ki részvétét a gyászoló családnak, ellenben kutya kötelességének érezte, náci rendezvények titulálni, a két meggyilkolt fiatal emlékére tartott bajtársi megemlékezést.

Nem vett részt az eseményen, következésképpen nem is tudhatja, mi hangzott és mi nem hangzott el, de ha kíváncsi (tudom, hogy nem az), én megsúgom Önnek. Volt tiszteletadás, volt gyász, az elhunytak nevének skandálása. Volt egység, volt példátlan összefogás, még kibékíthetetlen ellenségek között is. Nem volt viszont gyűlölködés, s bármennyire vágyta is a számtalan kivezényelt ellenzéki riporter és provokátor, nem voltak fasiszta rigmusok.

A gyilkosság vonatkozásában egyetlen mondat hangzott el többször, mely szó szerint megegyezett a Lakatos Attila, Borsod megyei cigányvajda elhíresült mondatával, ismét idézek „igen is van cigánybűnözés”, s Ön ezért, az elhangzott mondatért titulálta a megemlékezést üldözendő náci rendezvénynek? Ez, és egyetlen apróság van még, ami csípheti az ön szemét, melyet igyekeztek minden képriportban kidomborítani, mint a megfélemlítés eszközét, a nagy számban jelenlévő ultrák meccseken is megszokott egységes viselete.

Főpolgármester Úr, Ön néhány sötét öltözékért titulált nácinak minden jelenlévőt. Náci a bajtársát gyászoló szurkoló, náci a barát, az osztálytárs, náci a hozzátartozó, a tanár, náci a gyermekei jövőjéért aggódó szülő. Náci mindenki, aki jelenlétével fejezte ki nemtetszését a törvényhozó hatalom irányába, hogy ilyen gyalázatos esemény következmény nélkül megtörténhet. Náci mindenki, aki nem úgy gondolkodik, mint ön, aki hangot mert adni keserűségének. Mint ma reggel megtudtuk, a mi keserűségünk Önnek nem több, mint szottyos gyűlölet.

Bennünket titulált nácinak, holott szükségtelen kommentárjával épp arról tett tanúbizonyságot, hogy Ön itt a legnagyobb gyűlölködő. Ön, ki tetteik helyett külsejük alapján ítélt meg embereket, Ön, ki ideológiai alapon foglalt állást az elkövetők oldalán. Igen, Ön a legnagyobb gyűlölködő, Ön a legnagyobb náci, tisztelt Karácsony Gergely.

S mint ilyet, joggal szólítom fel magam, s minden jelenlévő nevében. Kövessen meg bennünket és kérjen Bocsánatot!

Kérjen bocsánatot mindenkitől, szülőtől, baráttól, hozzátartozótól. Kérjen bocsánatot tőlem, a szurkolóktól, és minden gyászolótól, kik tegnap fizikailag, vagy lélekben velünk voltak a megemlékezésen. Kérjen bocsánatot minden magyar embertől, minden választótól, aki ma reggel jött rá, hogy rossz helyre tette az x-et.

Ezt, mi soha nem fogjuk Önnek elfelejteni Tisztelt Főpolgármester Úr. S, ha majd következő önkormányzati választások után munkanélküliként ébred, mert úgy fog, és föl teszi magának a kérdést hogy miért, jussanak eszébe ezek a sorok Tisztelt Karácsony Gergely, s akkor majd talán Ön is meg fogja érteni.

Maradok tisztelettel,

 

Dr. Polgári Dávid
Egyetemi adjunktus

Szabad mindenkinek elgondolkkodni azon, hogy pusztán gyűlöletből, személyes kicsinyességből nem szavazunk olyanokra, akikről tudjuk, hogy mifélék. Abból csak baj lesz. Baj lett.

Címkék: