Nem is olyan régen arról írtam, hogy milyen jó a Linux Mint meg a Cinnamon, sőt a Unity megjelenésekor úgy gondoltam, hogy akkor inkább a Kubuntu. Tényleg jók ezek, csak amikor ezeket használom, mindig valamiféle honvágyat érzek az Ubuntu felé. Hiába laktam be, használtam hónapokig a Mint-et, mindig volt egy olyan érzésem, hogy ez nem az igazi, ez csak valami pótlék, valami ideiglenes. Valami megmagyarázhatatlan, természetfeletti erő folyamatosan arra csábított, hogy térjek vissza a jó, öreg Ubuntuhoz. A Mint szinte tökéletes a Cinnamonnal, de valahogy mindig olyan érzésem volt, hogy ez egy nagyon félkész, befejezetlen, nem teljesen átgondolt rendszer. Tudom, kész szoftver nincs. Zavart, hogy annak ellenére, hogy nagyon testre szabható, mégis rengeteg kötöttsége van. Pl. nekem úgy tűnt mintha a Cinnamon nem tudná, hogy hol van a tálca és milyen irányba kellene az ablakokat minimalizálni, ezért inkább a képernyő közepe felé csukódnak össze az ablakok. Egy egyszerű halandóban, egy ilyen effekt után jogosan merülhetne fel a kérdés, hogy vajon mi lett az ablakkal, hova került? Ha pl. szépen, a tálca felé csukódna össze, akkor vezetné a halandó szemét, hogy merre is kell majd keresni az ablakot. Jó, tudom, ez is biztos csak beállítás (és beállítottság) kérdése és biztos van rá megoldás. Csak nálam valószínű, hogy mindig az ilyen kis apróságok miatt alakul ki bennem valami honvágyszerű érzés.

Ma végül engedtem a csábításnak és visszaállítottam a grub-ban az elsődleges rendszernek az Ubuntut. Jött is rá rögtön egy tonna frissítés, hiszen hónapok óta nem használtam. Minden úgy van, ahogy hagytam, minden megvan, nem hiányzik semmi. Hazajöttem. Olyan ez mint, amikor az ember hazaérkezik egy hosszabb nyaralásból.

Ha jobban belegondolok, akkor Mint alatt semmi olyan dolgot nem használtam, ami Ubuntun ne lenne elérhető. Max. a Nautilus helyett felrakom a Nemot. Azt igen csak megkedveltem.

Most akkor megint egy ideig Ubuntut fogok használni, aztán ki tudja mikor mi tetszik meg. Azt szeretem a Linuxban, hogy a választási lehetőségek szinte végtelenek. Volt idő, amikor azt gondoltam, hogy a Yast micsoda óriási, zseniális dolog, aztán jött a Mandrake majd a Debian, utána meg az Ubuntu. Ettől valahogy nem tudok elszakadni.