Postás kalandok - 1. rész
Az egyik nem túl közeli földhivatal még október 15-én postára adott egy csomagot. Én nagyon nem vártam, akkoriban még nem is kerestem. Most meg már mivel dolgoznék tovább az anyaggal, elkezdtem keresni. Sehol semmi. A földhivatal azt mondja, hogy ők márpedig október 15-én feladták, ez és ez a ragszám. Viszont a tértivevény még nem kapták meg, úgyhogy valószínű, hogy a posta a hunyó. Jó hívom a postát, kérdezem tőlük:
- Hol a cucc?
- A címzett nem kereste, ezért november 7-én vissza lett küldve a feladónak, aki 9-én meg is kapta.
- Micsodaaa??? Hiszen én egy árva értesítőt nem kaptam! Ha nem tudok róla, hogy keresni kell, akkor jó, hogy nem keresem. Hivatalos iratot meg úgy tudom, hogy legalább kétszer ki kell értesíteni.
- Így van, itt is van a rendszerben, hogy kétszer ki lett értesítve: először október 17-én utána meg 27-én.
- De értse meg, hogy én nem kaptam róla értesítőt, viszont azóta két másik csomagról kaptam értesítőt, amikért el is mentem, és nem szóltak, hogy itt van még egy, vigyem el!
- Jó, akkor tegyen panaszt!
- Nyugodt lehet, hogy úgy lesz, a postavezetőt fogom keresni.
Hát jó ebből balhé lesz! Hívtam a földhivatalt, hogy tényleg ott van-e a cucc. Csodálkoztak is, hogy jé tényleg, most jött a postával. Semmi gond, a kollégák pont ott a közelben dolgoznak, majd beugranak érte.
El is hozták és a tértivevény másolatát is. A tértivevényen szinte olvashatatlanul, de rajta van a két kiértesítési időpont. És egy olyan átvevő neve és aláírása, aki soha nem dolgozott nálunk. Még szerencse, hogy ismerem az áthúzott átvevőt, aki történetesen egy másik, a miénkhez hasonló nevű cégnél dolgozik. Úgyhogy már kezdtem sejteni, hogy mi a szitu.
A postán rossz kézbesítőnek adták a csomagot, aki szépen el is vitte a hasonló nevű céghez, akik szépen át is vették. Amikor meg észrevették, hogy hoppá ez nem ide tartozik, akkor gyorsan visszavitték a postára, azok meg ahelyett, hogy kiküldték volna a helyes címre visszaküldték a feladónak. Csak azt nem értem, hogyan került rá a két kiértesítési dátum. Kinek dobták be az értesítőt, és hova? Hozzánk jött ugyan értesítő, de nem erről. Ha utólag írták rá, az nagyon durva lesz, mert az szerintem okirat hamisítás.
Délután hazafelé menet bementem a postára, feladtam egy levelet, és miután végeztem, mondtam, hogy mi a problémám és a postavezetőt keresem. - Ok semmi akadálya. Erre jöjjön!
Egy középkorú hölgy fogadott, vigyorgott mint a vadalma. Mondtam neki, hogy mi a pálya és, hogy magyarázatot várok. Azt mondta, nem tudja megmagyarázni, nem is érti, hogy mi a bajom, hiszen ott van, hogy kaptam két értesítőt. Mondom nem kaptam! Jó, akkor töltsek ki egy panaszlapot, kivizsgálják az esetet.
Kitöltöttem, sőt kértem pótlapot mert három sorba nem fért ki a dolog. Leírtam, hogy szerintem hogyan történt az eset, és azt is, hogy ha ebből jogi vagy anyagi hátrányunk lesz, akkor azt a postára hárítjuk. Csak hümmögött, meg vigyorgott amikor olvasta. Mondtam, hogy a csomagban átutalásos számla volt, aminek a teljesítési határideje lejárt. Ha nem fizetünk határidőre, akkor megvonják tőlünk az "átutalási kedvezményt". A másik meg, hogy ha a csomagban lévő anyagot nem adom át határidőre a megrendelőnknek, akkor meg jön a kötbér. Úgyhogy valami nagyon elfogadható magyarázatot találjanak ki!
A másik dolog, hogy a másik, hasonló nevű cég miután észrevette, hogy nem az övé a dolog, miért a postára vitte vissza? Nem lett volna egyszerűbb telefonálni egyet, hogy "itt van egy csomag ami a tiétek, de a postás ide hozta, ha erre jársz, akkor ugorj már be érte". Nem, a postára visszavinni sokkal egyszerűbb. Azt tudom, hogy súlyos problémák vannak a a másik, hasonló nevű cégnél, de hogy ekkora a fejetlenség, nemtörődömség, hanyagság, erre nem gondoltam.
Kíváncsian várom a posta válaszát! Folytatás következik...
- falu blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni