Windowst telepítettem

Na ilyet se csinálok minden nap. Viszont megkért egy ismerősöm, hogy rakjak rendet a laptopján, meg, hogy Windows 8.1-et szeretne, de csak Windows 8-van gépen és nem tudott frissíteni, mert mindig lefagyott.

Adatok lementve? Ez volt az első kérdésem. Kiderült, hogy már próbálkozott vele, de sikertelenül. Másolás közben mindig lefagyott valahol a gép. A 90 GB mentendő adatból, csak 15-öt tudott lemásolni. Sebaj - mondtam - én majd lemásolom, ha megmutatod, hogy melyik könyvtárak a fontosak.

Hazavittem a motyót, külső vinyó rádug, másolás indul. Látszólag megy minden rendben. Otthagytam. Egy óra múlva ránézek és lám a bejelentkező képernyő vigyorog vissza kijelzőről. Újraindultam ám! Hogyaza! Kb 10 GB-ot sikerült lementeni. Hát jó. Erre rá kell áldozni egy kis időt.

A 90 GB adat kb 600 könyvtárban volt 28000 fájlban. A fájlok szerencsére egy könyvtárban voltak max 1 könyvtár mélyen elásva. ABC sorrendben haladtam könyvtáranként. Néha lefagyott, néha újraindult. Ilyenkor felírtam a könyvtárnevet. Végül kb 40 fájl kivételével az összeset sikerült lemásolnom. Fél napom ráment. Szóltam a tulajnak, hogy kb megvagyok a másolással, csak ezek hiányoznak és megpróbálhatom valahogy visszaállítani őket, de nem biztos, hogy 100% lesz a siker. Lehet, hogy csak szemét lesz az eredmény. Végül kiderült, hogy ezek nem is olyan fontosak, meg hogy azok megvannak egy máik gépen is. Ennek piszkosul örültem, mert időm az nem sok van/volt/lesz.

Oké, akkor gyalulhatom? Igen. Na azért a kisördög azért bujkált bennem, hogy ez vajon fizikai vagy csak fájlrendszer sérülés lehet-e? Épp volt nálam egy Ubuntu telepítő pendrive, el is indítottam live módban, hogy futtassak néhány tesztet a diszken. Semmi különös hibát nem találtam, de a hiányzó fájlokat sikerült lementenem. Mondanom sem kell, egy halom szemét volt bennük. Na akkor most már tényleg gyalu! Ha már kéznél volt a Linux, akkor töröltem a partíciós táblát, újraparticionáltam, formáztam, stb.

A Windows 8.1 telepítés nagyon gyorsan ment. Majdnem olyan gyorsan mint az Ubuntu telepítés. Meglepő módon minden hardverhez rakott fel drivert. Minden működött. A biztonság kedvéért a gyártó holnapjáról letöltöttem és telepítettem a friss drivereket. Ez mekkora hülyeség! Egyeséve letöltögetni, telepítgetni. Nagyon elkényelmesedtem Linux alatt. Pl a gyártó csinálhatna egy kis programocskát, ami letölti, telepíti, figyeli a friss drivereket. Tudom, álmodozzak csak.

Végül Windows-ból is futtattam néhány ellenőrzést. Hiba nem volt. Másoltam rá, majd töröltem több GB adatot, mindenféle gond, probléma nélkül. Azt nem akartam bevállalni, hogy visszamásolok mindent. Azzal küzdjön meg a gazdája!

A gazdája már egy hete használja, az adatokat visszamásolta. Nem panaszkodott, hogy valami gond lenne.

Címkék: