Metallica - World Magnetic Tour 2010 @ Budapest

Már nagyon régen szerettem volna elmenni egy Metallica koncertre. Tegnap sikerült.

Ebéd után, kb. egy órakor indultunk el Pécsről és az új M60, M6 autópályákon fél négyre már a szállodásnál voltunk. Becuccoltunk, és elindultunk valami éttermet keresni a környéken. Találtunk is két kínait meg egy zsúfolásig telt, pofátlanul magas árakkal dolgozó éttermet félúton a szállás és a stadion között. Kellett valamit enni előtte, hogy legyen ami felszívja a söröket. Végül is jobb híján betértünk ebbe az Ypszilon nevű egységbe. Mázlink volt, mert épp' felszabadult egy asztal és le tudtunk ülni. Két brassóiért egy salátáért és négy korsó sörért kb 8000 Ft-ot fizettünk. Ebből csak a sör majdnem a 3000 volt... na mindegy egyszer élnünk! A legnagyobb poén az volt hogy kiállított a tulaj egy kiscsajt az utcára dobozos Drehert 650-ért árulni.

Kb fél hatkor elindultunk a Stefánia úton a stadion felé. Ahhoz képest, hogy mekkora sor volt hatra már be is értünk. Mire megtaláltuk a helyünket a jobb G szektorban már kezdett is a High on Fire. Hát ilyen kutyaütő bandát se mostanában hallottam. A lényeg az, hogy ők legalább jól érezték magukat. Nekem csak a torz recsegésen átszűrődő hörgésnek tűnt az egész. A Volbeat már egész jó kis bulit csinált, amit a küzdőtéren még talán élvezni is tudtam volna, de a szar hangosításnak köszönhetően lemaradtam róla.

Némi hullámzást és a szerkó behangolását követően felcsendült az Ecstasy of Gold a Jó, a Rossz és a Csúf c. filmből majd belecsaptak a húrok közé és a Creeping Daeth-tel elkezdődött a koncert. Na itt már nem nagyon tudtam kifogást találni a hangzásban, bár néha mintha elnémult volna a James Hetfield mikrofonja. Az első blokkban a régebbi számokat játszottak: Creeping Death, For Whom The Bell Tolls, Through The Never, Harvester Of Sorrow, Fade To Black, majd következett néhány szám a Death Magnetic-ről: That Was Just Your Life, The End Of The Line, The Day That Never Comes. Mondjuk ezeket ki is hagyhatták volna, de akkor nem World Magnetic Tour-nak kellett volna nevezni a turnét. Ezek után következett a "sláger" blokk: Sad But True, Cyanide, One, Blackened, Nothing Else Matters, Master Of Puppets és a hivatalos programot záró Enter Sandman. Végül ráadásul ezeket is eljátszották: Helpless, Motorbreath, Seek And Destroy.

A látvány és a hang tökéletes volt. Kicsit többször is beindíthatták volna a lángoszlopokat, mert akkor talán kevésbé fáztunk volna. Ha hinni lehet Lars Ulrich szavainak, akkor nem kell ismét 11 évet várni a következő koncertre. De arra már nem a nyugdíjas szektorba fogok jegyet váltani az biztos. A végére már majdnem megszoktam, hogy egy-két tized másodpercet késik a hang a képhez képest. A küzdőtérről meg talán nem csak azt láthatom amit a rendező meg akar mutatni. Ezt nem panaszképpen mondom mert így is jól éreztük magunka és egy óriásit tomboltunk.

A legjobban ez a zászló tetszett, ami végül fel is került a színpadra:


We missed you guys!

Címkék: