2O. JEGYZŐKÖNYV

Pénzügyi program. Progresszív adózás.

Progresszív illeték. Államkincstár, értékpa-

pírok és valutastagnálás. Az elszámolás

módszere. Az ünnepélyes kinyilvánítás el-

törlése. A tőke stagnálása. Valutaügy. Arany-

szabvány. A munkaerő költségének szabvá-

nya. Költségvetés. Állami kölcsönök. Egy-

százalékos kamat széria. Ipari részvények.

A gójok uralkodói: udvaroncok és kivétele-

zés, szabadkőmûves ügynökök.

Ma a pénzügyi programmal fogunk foglalkozni, melyet beszámolóm végére hagytam, mert ez terveink legnehezebb és döntő része, mintegy megkoronázása azoknak. Mielőtt rátérek a részletekre, emlékezetükbe idézem, hogy már céloztam erre a kérdésre, mikor azt mondtam, hogy minden, amit teszünk, lényegileg a pénzen fordul meg.

Ha majd uralomra kerülünk, autokrata kormányunk önfenntartási okokból el fogja kerülni, hogy a néptömegeket érzékenyen megterhelje adókkal, arra való tekintettel, hogy a nép atyjának és oltalmazójának szerepét játssza. Mivel azonban az államszervezet fenntartása sokba kerül, mégiscsak elő kell teremteni az ehhez szükséges pénzeket. Kormányunk ezért különleges óvatossággal fogja kidolgozni az igazságos adózási módszert.

Kormányunk abból a feltevésből fog kiindulni, hogy az államban minden a királyé (ami könnyen megvalósítható). Törvényben biztosított joga lesz bármilyen pénzösszeget bevonni, hogy szabályozza a pénzforgalmat az államban. Ebből következik, hogy a szükséges adópénzek legjobban progresszív vagyonadóval teremthetők elő. Ennek megfelelően a vagyon bizonyos százalékarányát fogják adóként fizetni, ami senkit sem fog szorongatott helyzetbe hozni vagy tönkretenni. A gazdagoknak tudatában kell lenniük annak, hogy kötelességük feleslegük egy részét az állam rendelkezésére bocsátani, mivel az állam szavatolja vagyonuk többi részének biztonságos birtoklását és a tisztességes nyereséghez valójogot; hangsúlyozom, tisztességes nyereségről beszélek, a vagyon feletti ellenőrzés ugyanis véget fog vetni a törvényesség látszatával folyó rablásnak. Ennek a szociális reformnak felülről kell jönnie, mert az idő megérett rá - az a rend és nyugalom elengedhetetlen záloga. A szegényekre kivetett adó magában rejti a forradalom csíráját, és kárára van az államnak, amely így semmiségek után fut, és közben lemarad a kövér falatokról. Ettől teljesen eltekintve is a tőkések megadóztatása csökkenti a magánkezekben lévő vagyon növekedését, amelyekben ma azért összpontosítjuk a vagyont, hogy azzal ellensúlyozzuk a gój kormányok erejét - államvagyonukat. A tőkével százalékos arányban növekedő adó sokkal nagyobb jövedelmet fog hozni, mint a jelenlegi fej- vagy vagyonadó, amely most csak azért hasznos számunkra, mert zavart és elégedetlenséget okoz a gójok között.

Az az erő, amelyre a mi királyunk támaszkodni fog, a béke egyensúlyában és szavatolásában rejlik, s ennek érdekében a tőkéseknek le kell adniuk jövedelmük egy részét az államgépezet zavartalan mûködésének biztosítására. Az állami szükségleteket azoknak kell fedezniük, akik nem érzik a terhet, s akiknek van elég, amiből el lehet venni. Az ilyen intézkedések arra vezetnek majd, hogy vége szakad a szegény ember gyûlöletének a gazdaggal szemben; azt az állam szükséges pénzügyi támaszának, a béke és jólét fenntartójának fogja tekinteni, mert látni fogja, hogy az ezek megvalósításához szükséges pénzt a gazdagok fizetik.

Nehogy a mûvelt osztályok adófizetői túlságosan aggódjanak az új adók miatt, teljes számadást fognak kapni adópénzeik rendeltetéséről, kivéve azokat az összegeket, amelyek az uralkodó és a közigazgatás szükségleteinek fedezésére szolgálnak.

Az uralkodónak nem lesz külön magánvagyona, hiszen az államban minden az ő családi öröksége; ha nem így lenne, az egyik ellentmondana a másiknak: az a tény, hogy magántulajdonnal rendelkezik, kizárná a köztulajdonhoz való jogát.

Az uralkodó rokonainak - kivéve örököseit, akiket az állam fog eltartani - állami tisztségeket kell viselniük vagy dolgozniuk kell ahhoz, hogy joguk legyen vagyonra; a királyi vér kiváltságának nem szabad ürügyül szolgálnia az állampénzek elherdálására. Minden vásárlás, pénzátutalás és örökség után progresszív illetéket kell majd fizetni, s erről a nevek feltüntetésével pontos nyilvántartást fognak vezetni. Mindenki, aki valamely vagyontárgyat - akár pénzt, akár másvalamit - másra ruház át ennek az adónak lerovása nélkül, köteles lesz az adó után kamatot fizetni az illető összeg átruházásának pillanatától addig az időpontig, amikor felfedezik, hogy elmulasztotta bejelenteni az ügyletet. A vagyonátruházásokról kiállított okmányokat a régi és az új tulajdonos családi és utónevének valamint állandó lakhelyének feltüntetésével hetenként be kell majd mutatni a helybeli adóhivatalban. Ez a bejelentés csak bizonyos meghatározott összegtől felfelé lesz kötelező, amely meghaladja a szükségleti cikkek vételének és eladásának normális kiadásait; az ilyenek után csupán bizonyos százalékarányban megállapított illetéket kell fizetni.

Számítsák csak ki, hogy az ilyen adók hozama hányszorosan fogja meghaladni a gój államok jövedelmét!

Az államkincstárnak bizonyos tartalékalappal kell majd rendelkeznie, és mindazt, ami ezen felül befolyik, újra forgalomba kell hozni. Ezekkel a tartalékalapot meghaladó összegekkel közmunkákat fogunk végeztetni. Az ilyen, állami pénzekkel teremtett munkaalkalmak szorosan össze fogják kapcsolni a munkásosztályt az állam érdekeivel és a kormánnyal. Ugyanezekből a pénzekből bizonyos részt találmányok és különleges munkateljesítmények jutalmazására is félre fogunk tenni.

A pontosan meghatározott és nagyvonalúan kiszámított összegeken kívül egyetlen fillért sem lenne szabad visszatartani az állampénztárban, mert a pénz arra való, hogy forgalomban legyen, és minden stagnálás a pénz körforgásában zavarólag hat az államgépezet mûködésére, amely számára a pénz az olaj. Az olajadagolás megakadása megállíthatja a gépezet mûködését.

A forgalomban lévő pénz egy részének kamatozó értékpapírokkal való helyettesítése pontosan ilyen stagnálást idézett elő. Ennek a körülménynek következményei már eléggé észre is vehetők. Számvevőszékeket is fogunk létesíteni s ott az uralkodó bármikor teljes áttekintést kaphat majd az állami bevételekről és kiadásokról, kivéve a folyó havi elszámolást, amely még nem lehet kész, és az előző havit, melyet még nem hagytak jóvá.

Az egyetlen személy, akinek nem lesz érdeke megkárosítani az államot, az uralkodó, az állam tulajdonosa. Ezért az ő személyes ellenőrzése ki fogja zárni azt a lehetőséget, hogy pazarlás folytán hiányok keletkezzenek.

Hogy az uralkodónak elég ideje legyen tulajdonképpeni feladatainak ellátására, az államügyek ellenőrzésére és megfontolására, véget fogunk vetni annak, hogy az udvari etikett kedvéért reprezentálnia kelljen fogadásokon, ami oly sok felbecsülhetetlen időt emészt fel. Ereje így nem fog többé felaprózódni köpönyegforgató kegyencek között, akik csak azért nyüzsögnek körülötte, hogy részük legyen az udvar fényében és pompájában, és csak saját érdekeiket nézik, az állam érdekeivel pedig nem törődnek.

Gazdasági válságokat idéztünk elő a gójok számára egyszerûen azáltal, hogy pénzt vontunk ki a forgalomból. Óriási tőkéket stagnáltattunk s vontunk el így az államoktól, úgyhogy azok kénytelenek voltak ugyanezekhez a stagnáló tőkékhez folytatólagosan kölcsönökért folyamodni. Ezek a kölcsönök kamatfizetési terheket róttak az államokra és a tőke rabszolgáivá tették őket... Az iparnak a tőkések kezében történt csoportosítása, ami által az kicsúszott a kisiparosok kezéből, felszívta a népek életerejét, s ezzel gyengítette az államokat is.

A jelenlegi pénzkibocsátás általában nem felel meg a fejenkénti szükségletnek, és ezért nem elégítheti ki a munkások összes igényeit. A kibocsátott pénz mennyiségének meg kellene felelnie a lakosság növekedésének és ezért születésük napjától kezdve már a gyerekeket is számításba kell venni, mint pénzfogyasztókat. A pénzkibocsátás újjárendezése lényeges kérdés az egész világ számára. Önök tudják, hogy az aranyalap a vesztét okozta azoknak az államoknak, amelyek azt bevezették, mert nem tudta kielégíteni a pénzszükségletet, annál kevésbé, mivel kivontuk az aranyat a forgalomból, amennyire csak lehetett.

A mi uralmunk alatt a munkaerőköltséget fogjuk bevezetni pénzalapként, amikoris egészen mindegy lesz, hogy azt papírban vagy fában számítják-e. Mi a pénzkibocsátást összhangba fogjuk hozni valamennyi alattvaló normális szükségletével, a pénzmennyiséget minden születéssel növelni, és minden halálozással csökkenteni fogjuk.

A számításokat minden départmentnak (a francia közigazgatási egység), minden körzetnek külön-külön el kell végeznie.

Hogy ne legyen fennakadás az állami szükséglétek fedezésére szolgáló pénzek kifizetésében, ezek összegét és kiutalásuk feltételeit az uralkodó rendeletileg fogja rögzíteni; ez véget fog vetni annak, hogy valamely minisztérium előnyben részesítsen egy intézményt mások rovására.

A bevételi és kiadási költségvetéseket közvetlenül egymás mellett fogjuk vezetni, hogy különválasztásukkal ne lehessen értelmüket elhomályosítani.

Azokat az újításokat, amelyeket a gójok pénzügyi intézményeiben és eljárásában tervezünk, olyan formákba fogjuk öltöztetni, hogy senkire sem fognak riasztólag hatni. Ki fogjuk hangsúlyozni, hogy az újításokra azért van szükség, mert a gójok az ő rendellenességeikkel zavaros állapotokat teremtettek a pénzügyek terén. A legfőbb rendellenesség, amint erre rá fogunk mutatni, abban áll, hogy olyan állami költségvetést irányoznak elő, amelyet minden évben ki kell bővíteni a következő okból: a költségvetésből félévig futja, azután külön költségvetést kérnek azért, hogy helyrehozzák a dolgokat, ezt kimerítik három hónap alatt, mire pótköltségvetést kérnek, mindez kiegyenlítési költségvetéssel végződik. Mármost, mivel a következő évi költségvetést az összes pótlások összegének megfelelően irányozzák elő, a szabályostól való eltérés akár 50 százalékot is kitesz egy év alatt, és így az évi költségvetés tíz év alatt megháromszorozódik. Az ilyen módszerek következtében, melyeket a gój államok gondatlansága megenged, államkincstáraik üresek. Ezt nyomon követi az államkölcsönök időszaka, ez pedig végképp kikészítette és csődbe juttatta az összes gój államot.

Önök teljesen tisztában vannak azzal, hogy a mi uralmunk alatt nem tûrhetjük majd a gazdasági kérdések ilyenfajta kezelését, mint amilyenre a gójokat rávettük.

Minden államkölcsön annak következménye, hogy az állam gyenge lábakon áll és nem ért sajátjogainak érvényesítéséhez. A kölcsönök Damoklész-kardjaként lógnak az uralkodók feje felett, akik ahelyett, hogy ideiglenes adót vetnének ki alattvalóikra, kinyújtott kézzel koldulni mennek a mi bankárainkhoz. Idegen kölcsönök olyanok, mint piócák az állam testén, amelyeket nem lehet eltávolítani, amíg maguktól le nem hullanak vagy az állam le nem rázza őket. A gój államok azonban nem rázzák le őket; továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy egyre többet szedjenek magukra, úgyhogy menthetetlenül el kell pusztulniuk, kimerülve ettől az önkéntes vérveszteségtől.

Tehát mi is lényegében az államkölcsön, főleg az idegen államkölcsön? Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat bocsát ki, amelyek a kölcsöntőke összegéhez mért kamatfizetési kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos kamat esetén az állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az államkölcsönnel azonos összeget, negyven év alatt az eredeti kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és közben az adósság változatlanul megmarad - kifizetetlen adósságnak.

Ebből világos, hogy az állam mindenféle fejenkénti megadóztatással elveszi a szegény adófizetőktől az utolsó garasokat is csak azért, hogy kiegyenlítse gazdag idegeneknél fennálló számláját, akiktől pénzt vett kölcsön ahelyett, hogy ezeket a garasokat saját szükségleteire teremtette volna elő az államkölcsönt megtetőző kamatfizetési kötelezettség nélkül.

Addig, amíg az államkölcsönök belföldi kölcsönök voltak, csupán arról volt szó, hogy a gójok a szegények zsebéből a gazdagokéba rakták pénzüket, mihelyt azonban szert tettünk a megfelelő személyekre, hogy külföldi síkra tereljék az államkölcsönöket, az államok egész vagyona a mi zsebünkbe folyt és a gójok alattvalói sarcot kezdtek fizetni nekünk.

Az uralkodó gój királyoknak az államügyek vezetésében tanúsított felületessége, a miniszterek megvesztegethetősége, valamint más vezető személyiségek hozzá nem értése a pénzügyekhez - mindez a mi kincstáraink adósaivá tette országaikat akkora összegek erejéig, hogy teljesen lehetetlen azokat visszafizetni. Ezt azonban nem értük el súlyos erőfeszítések és pénzáldozatok nélkül.

Mi nem fogjuk megengedni a pénz stagnálását és ezért a kamatozó állami értékpapírokat is meg fogjuk szüntetni egy egyszázalékos széria kivételével. Így aztán kamatfizetés sem lesz többé piócák számára, melyek kiszívják az állam egész erejét. Kamatozó értékpapírok kibocsátására kizárólag az ipari vállalatoknak lesz joguk, melyeknek nem okoz majd nehézséget kamatot fizetni nyereségükből. Ezzel szemben az állam nem hûl hasznot a kölcsönvett pénzből, mint ezek a társaságok, mert hiszen az állam azért vesz kölcsön pénzt, hogy azt elköltse, és nem azért, hogy üzleteket kössön belőle. Nálunk a kormány is vesz majd ipari értékpapírokat. Ily módon nem lesz többé kamatfizető kölcsönügyletekből kifolyólag, hanem át fog változni haszonért dolgozó pénzkölcsönzővé. Ez az intézkedés meg fogja szüntetni a pénz stagnálását, az élősdi nyerészkedést és henyélést, ami mind hasznos volt számunkra, amíg a gójok voltak uralmon, de nem kívánatos a mi uralmunk alatt.

Amilyen világosan jut kifejezésre a gójok tisztán állati értelmének fejletlen gondolkozási képessége abban a tényben, hogy kölcsönöket vettek fel nálunk kamatra és sohasem gondolták meg, hogy ugyan-ezt a pénzt, sőt még annak kamatait is csak elő kell majd teremteniük saját államuk zsebéből ahhoz, hogy kifizethessenek minket. Mi lett volna egyszerûbb, mint hogy saját népüktől vegyék el azt a pénzt, amelyre szükségük volt?

De éppen ez bizonyítja fölényes elménk géniuszát, hogy az államkölcsönök ügyét olyan színben tudtuk feltüntetni előttük, hogy azokat még előnyösnek is tartották maguk számára.

Azok a költségelőirányzatok, amelyeket annak idején a magunk uralma alatt be fogunk vezetni, a gój államokkal folytatott kísérleteink során szerzett évszázados tapasztalatokon fognak alapulni, világosak és határozottak lesznek s az első pillantásra mindenki számára nyilvánvalóvá fogják tenni az újításainkban rejlő előnyöket. Véget fognak vetni azoknak a visszaéléseknek, melyeknek a gójok feletti uralmunkat köszönhetjük, de amelyeket nem engedhetünk meg a mi királyságunkban.

Úgy fogjuk felépíteni elszámolási rendszerünket, hogy sem az uralkodó, sem a legjelentéktelenebb köztisztviselő nem fogja tudni észrevétlenül elvonni rendeltetésétől akár a legkisebb összeget is, sem pedig más célra fordítani, mint amelyre a költségelőirányzat szánta.

Határozott költségelőirányzat nélkül pedig nem lehet kormányozni. Meg nem határozott cél követése - még hozzá ugyancsak meg nem határozott segélyforrásokkal - hősöket és félisteneket is romlásba dönt.

A gój uralkodók, akiknek valamikor tanácsokat adtunk, s akiket reprezentatív fogadásokkal, az udvari etikettből adódó kötelezettségekkel és különféle szórakozásokkal eltérítettünk az államügyekkel való foglalkozástól, csupán kulisszák voltak uralmunk számára. Az uralkodókat az ügyek vitelében helyettesítő favorit udvaroncok által beterjesztett jelentéseket a mi ügynökeink fogalmazták meg helyettük, s ezek az előterjesztések mindig kielégítették a rövidlátó lelkeket azzal, hogy a jövőre vonatkozólag megtakarításokat és a helyzet javulását helyezték kilátásba... Megtakarítások? Miből? Új adókból? - kérdezhették volna azok, akik elolvasták beszámolóinkat és előirányzatainkat. De nem kérdezték...

Önök tudják, mire vezetett a gójoknak ez a gondatlansága, a pénzügyi zûrzavarnak milyen fokára jutottak, népeik csodálatra méltó ipara ellenére.

Könyvek: 
Minőségi adathordozók brutál jó áron!