Autó

Koccanás a Tüzér utcai felüljárón

A heti autós kalandjaim úgy kezdődtek, hogy már megint tönkrement az elektromos ablakemelő. Úgyhogy vihettem ismét szervizbe. Elengedte a ragasztást a gumi vezetősín. 3000 Ft-ért meg is ragasztották. Kérdés, hogy ezúttal meddig fogja bírni?
Ma reggel meg sikerült összekoccannom egy kisbusszal. Az eset a Tüzér utcai felüljárón történt. Szerencsére csak a rendszámtábla horpadt be egy kicsit, a kisbusznak semmi baja nem esett. (Már eleve össze volt törve a hátulja.) Amikor megkérdeztem, hogy miért állt meg a lefagyott felüljáró kellős közepén, azt mondta, hogy azért mert előtte is megállt egy fekete autó, de az már elment mire én belecsúsztam. Amikor észrevettem, hogy előttem összevissza áll a sor és fékezni kezdtem, már késő volt, mert ott már tiszta jég volt az egész út. Próbáltam fékezni meg kitérni de semmi értelme nem volt. Úgy csúszott az autó, ahogy akart.
Megegyeztünk, hogy egyikünk sem hibás, és a károk is jelentéktelenek és tovább mentünk.

Herpa Trabant nT

A modern kor elvárásainak megfelelő Trabant prototípust állította ki a német Herpa a Frankfurti Autószalonon. A múltidéző, kicsit Mini Cooperesre sikerült formájú kiskocsit elektromotoros hajtással képzelték el.

Két évvel ezelőtt még egy kicsit másképp képzeték el az új Trabantot, de egy kis csiszolgatás sohasem árt.

Nekem nagyon tetszik az autó és az ötlet is, hogy legyen újra Trabant. Go, Trabi go!

Valami elromlott az autóban

Hazafelé jövet kénytelen voltam fékezni egy csikorgósat. Én is elbambultam meg az előttem lévő is hirtelen fékezett. Mindegy, nem ez a lényeg, nem történt semmi baj. Azaz mégis. Amikor akartam indulni tovább, furcsa hangokat hallottam a motorból, aztán amikor meg olyan 40-re gyorsult az autó akkor már kezdett kegyetlenül rázni. Épp kapóra jött, hogy ott volt egy benzinkút. Begurultam, kiszálltam, néztem a kereket, jól meg is rángattam, de (így laikus szemmel) semmi fucsát nem tapasztaltam. Ok menjünk tovább. Amikor 40 közelébe érek akkor ráz. Elakadásjelző bakpcs -  guruljunk csak tovább szépen, lassan, kettőben szerelő felé. Érdekes amikor benyomom a kuplungot megszűnik a rázás, tehát nem a keréknek van baja. Közben hívtam a szerelőt, de pechem van mert a héten szabin van. De szerencsére nem csak ez az egy szerelő van a városban, holnap elviszem egy másikhoz.

Most egy kicsit ideges vagyok. Autó nélkül olyan vagyok mint akinek nincs meg az egyik lába. Tudom, tömegközlekedjek, vagy ahogy mostanában divatos mondani vegyem igénybe a közösségi közlekedést. Hát erre most inkább nem térnék ki.

Frissítés 2009.08.14.

  • Csak a márkaszervízbe tudtam elvinni, ahol megállapították, hogy szét van esve a féltengely
  • A javítást 150.000 Ft-ért vállalnák. Ezt nagyon soknak tartom. Megoldom máshogy csak az összes szerelő szabin van.

Frissítés 2009.08.18.

  • Úgy néz ki, hogy sikerült egy olyan szerelőt találni, aki nincs szabadságon és nem is túl drágán vállalja.

Frissítés 2009.08.19.

  • Kész. Kicserélték a féltengely csukló részénét. Hétfőn meg mehetek egy futómű beállításra.

Műanyag dugó

dugóHát ez is csak itt, Abszrdisztánban fordulhat elő. Nem azon agyalnak, hogy hogyan lehetne megakadályozni, megelőzni a dugókat. Nem ezek ha épp nincs, akkor csinálnak! Álítólag valami nagyon okos pesti főpolgármester kitalálta, hogy simcity-t játszik, de nem is akárhogy 1:1-be, élőben! Lezár egy-két sávot és majd nézi, hogy reagálnak. Lehet, hogy ez a hosszú élet titka? Álítólag így akarja az autósokat tömegközlekedésre kényszeríteni.

Szerintem ezt azért lehetne tovább is fejleszteni. Ne mindig csak SimCity-t játsszunk, legyen néha-néha egy kis Quake Arena vagy valami nagyon lövöldözős játék. Lehet, hogy a játék fejlesztők/kiadók hajlandóak lennének nagyobb összegeket fizetni ilyen fajta valós idejű szimulációkra költeni. Ezt nem kéne kihagyni.

Na mondjuk, ha itt nálunk nincs időközi polgármester választás, akkor tuti, hogy Pécs is beszállt volna a játékba. Na de ez már politika. Olyan ez mint a parafa dugó műanyagból.

Re: Tönkrement az elektromos ablakemelő

Az ügy egyre inkább bonyolódik. Az renben van, hogy megcsináták az ablakot. De, hogy az ajtókban miért nem szólnak a hangszórók, rejtély. Eddig észre se vettem mert be se kapcsoltam a rádiót.

Amit meg tudtam nézni (biztosítékok, csatlakozók) az jónak tűnt...

 

Tönkrement az elektromos ablakemelő

failHát ilyen nincs! Egész eddig semmi baja nem volt. Sőt ma egész nap jele nem volt, hogy megadja magát. És tessék pont amikor hazaérek és húznám föl az ablakot, akkor adja meg magát. Félig felmegy aztán vissza. Biztos elakad valahol. Szemét. Hogyan lehet ilyenkor bezárni egy autót? Garázs nincs. Lehet parkolni az utcán, mert a szemét szövetkezet úgy gazdálkodik a garázsokkal mintha az övé lenne. Szervíz persze ilyenkor már nincs nyitva. Még jó, hogy az apósjelölt itt lakik a közelben és garázsa is van. Meg a Wartburgját is kölcsönadja holnap amig elviszi az enyémet szervízbe. Rendes tőle. Meg is ittunk néhányszor féldeci pálinkát a nagy riadalomra!

Dakar 2009

Hát ez nagyon durva. Párizs - Dakar rali Dél-Amerikában! Könyörgöm miért kell Dakarnak hívni? Már eddig se sok köze volt hozzá. Legyen inkább Buenos Aires - Valparaiso rali. Hát ennek nincs túl jó hangzása. Ok itt legalább nem lőnek és nem kell szakaszokat törölni. Magyarjaink egész jól szerepelnek, de azért ne igyunk előre a medve bőrére.

Dakar 2009 útvonal

Kész az autó

Na végre kész lett az autó.

Ma délután hoztam el a szervízből, de holnap már viszem is vissza:

  • A jobb eleje nyikorog: itt valami gumi van kiszáradva, de ha kap egy kis vizet, akkor majd jó lesz...
  • A motorháztetőt nem lehet felnyitni

Totálkár

Megszületett a múltkori karambol kárszakértői véleménye: Totálkár.

Káridőponti érték: 686.000.-
Roncsérték: 331.000.-
Különbözet: 355.000.-

Az van, hogy a autót (név és rendszám nélkül) felrakták egy oldalra, ahol a roncsra lehetett licitálni. A licit le is zárult és van egy érvényes ajánlat a roncsra. Ha úgy döntök, hogy eladom a roncsot akkor a licitálónak 60 napon belül ki kell fizetnie a roncsot, a különbözetet meg a biztosító fizeti ki. De én inkább megjavíttatom az autót, mivel a pénzzel nem sokra megyek, autóra meg szükségem van. A szerelő hozzávetőlegesen már mondott egy árat ami jóval a különbözet alatt van :-). Igaz nem új alkatrészekkel lesznek pótolva a sérült részek, de az autó se új.

Néhány kép az összetört autóról

Ezek a képek nem a helyszínen készültek, mivel akkor nem volt nálam fényképezőgép. Csak ma tudtam lefényképezni a szervízben.