Alapbetegsége: lelketlenség

Mindig kell lennie egy határnak, amit nem lépünk át. Viszont ezek a baloldali, anarcho-liberális, önjelölt megmondóemberek nem ismernek határokat.

ezt a moslék szart nem akartam ide tenni

Erkölcs, jó ízlés, számukra értelmezhetetlen fogalom. Azt sem tudják ezek a kretének, hogy mit csinálnak. Egyszerűen fogalmuk sincs arról, hogy pl. egy-egy ilyen jó viccnek szánt karikatúrával hány embert aláznak meg, sértenek meg.

Ha meg van róla fogalmuk, akkor az meg még nagyobb baj. Az előre kitervelt, aljas indokból elkövetett uszítás. Nekik az anarchia a céljuk. Akkor érzik jól magukat, ha mindent tönkretesznek felforgatnak. Annak meg kifejezetten örülnek, ha valakibe beletörölhetik a lábukat. Ezeknek semmi sem szent. Ezeknek mindent szabad.

Hát nem! K.rvára nem! Ezt nagyon nem lett volna szabad!

Nézzük meg, kinek szól az üzenet? Mit is jelent valójában? Milyen alapbetegsége volt Jézusnak?

Jézusnak egyetlen "alapbetegsége" volt, a feltétel nélküli szeretet, megbocsátás és az elfogadás. Ezt egyesek 2000 évvel ezelőtt sem tudták értelmezni, sőt ennyi idő elteltével még mindig túl sokan vannak az olyanok, akiknek az értékrendjével ez teljesen ellentétes. Így hát, "amit nem ismerünk, amitől félünk, azt inkább pusztítsuk el" jeligével keresztre feszítették.

Pontosan ez történik most is, amikor ezek a beteg agyúak lámpavassal fenyegetik azokat, akik másként gondolkodnak a világról, más értékeket tartanak fontosnak, más célok vezérlik őket az életben.

Ez kérem egy nyílt hadüzenet a keresztény, konzervatív gondolkodású embereknek: úgy fogtok ti is járni mint Jézus.

Pontosan ez az a határ amit nem volna szabad átlépni. Tudják ezt jól ők is. Csak éppen leszarják. Visszaélnek azzal, hogy mi, keresztény, konzervatív emberek nem ütünk vissza. Pedig nagyon viszket már az a tenyér, csak ha lealacsonyodunk hozzájuk és beszállunk a harcba, akkor olyanokká válunk mi is mint ezek.

Nem tudom, hogy ennek a Pápai Gábor nevezetű idiótának milyen dolgok fontosak az életében, mit tart erénynek, mit tart megvetendő aljasságnak, de nem is akarom megtudni.

"Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa​" -- Máté 5:3-12​

Gábor, látod Jézus még rád is gondolt, tőled sem veszi el a lehetőséget. Te meg kigúnyolod? Meg vele együtt az egész keresztény világot? Hát milyen ember vagy te? Ember vagy te egyáltalán?

Nem visszavonom. Nem vagy ember, hiszen lelked sincs. Akinek nincs lelke, az lelki szegény sem tud lenni. Szóval van egy rossz hírem (bár ki tudja, lehet, hogy neked ez pont jó hír): van egy jegyed a pokolba, egyenesen Jézustól!

Azt, hogy Müller Cecíliát miért kellett belekeverned, inkább nem minősítem.