Üdv a fedélzeten, Nexus 5X

Hétfő óta egy Nexus 5X elégedett tulajdonosa vagyok.

A "régi" Nexus 4 kiszolgálta az idejét, ezért kellett keresni valami újat, jobbat helyette. Egy picit nagy már nekem a kijelzője, de eredetileg OnePlus 3-at szerettem volna, de most épp nem rendelhető.

Mindenképpen olyan telefont szerettem volna, ami nincs teletömve törölhetetlen, sosem használt gyári "extrákkal", így végül a Nexus 5X mellett döntöttem. Egyelőre úgy tűnik, hogy jó döntés volt. 67000+Áfa, így még spóroltam is egy 40.000 Ft-ot.

Az első bekapcsolás után fél napig csak különböző rendszer és alkalmazás frissítéseket telepített. Jöttek folyamatosan, a negyedik újraindítás után már nem is számoltam. Amikor egyszer csak nem jött több frissítés, azt gondoltam, hogy akkor most húzunk egy nagyot, és regisztráltam a telefont az Androd Bétaprogramban. Pár másodperccel később jelzett is a telefon, hogy van egy új, kb 1 GByte-os frissítés. Igen, ez az Android 7.0. Ez csak olyan 2 órás művelet volt. Egyszer megszakadhatott valahol a letöltés, mert amikor olyan fél óra múlva ránéztem, akkor megint a letöltési lehetőség jelent meg. De az is benne van a pakliban, hogy nem nyomtam rá a gombra.

Miután úgy kb mindent beállítottam, telepítettem, megnyomogattam, gondoltam mehet bele a SIM kártya. Háhá! Hát ebbe nem jó ám a micro SIM, ebbe nano SIM kell. Hurrá! Lesz egy utam a szolgáltatóhoz. Majdnem minden nap járok arra, úgyhogy nem volt nagy gond.

Ami viszont zavar, az ez az USB Type C. Egy szatyornyi mini USB kábelem van, de ezeket nem nagyon tudom használni, csak azzal a kis úristen-el-ne-veszítsem-olyan-kicsi adapterrel tudom használni. Attól sem vagyok kifejezetten boldog, hogy az autós tartó se jó hozzá, mert az oldalán középen vannak a hangerő gombok, ha befogatom a tartóba, akkor folyamatosan nyomja a hangerőt. És ami még kellemetlen, hogy az alap csengőhangok közül nem tudtam olyat választani, ami tetszene, ami figyelemfelhívó is lenne, meg nem túl tolakodó. Majd letöltöm valahonnan a CyanogenMod csengőhangjait. Ja, meg az iGO SzülinApp se megy (nem kompatibilis az eszközzel).

Ami viszont tetszik az az ujjlenyomat olvasós képernyő feloldás. Meg hogy csak egy picit megmozdítom, és már halványan látszanak is az értesítések, meg hogy mennyi az idő.

Egyelőre nem tervezek rá más rendszert rakni. Esetleg majd akkor ha már nem lesz támogatott.

Remélem pár évet kibír ez is, mint az elődje, ami 2013 november óta, majdnem 3 évet szolgált.