T-Fail

Hónapok óta szakadozik az internet a munkahelyemen. U8-as BDSL csomagunk van a T-nél. Eleinte arra gondoltam, hogy a routerrel lesz valami gond, ezért lecseréltem. Egy-két napig úgy nézett ki, hogy megoldódott a probléma, csak napi max. 2-szer volt pár perces szakadás. Ok, gondoltam ez akár bele is férhet. Aztán megint elkezdtek gyakrabban jönni a szakadások, volt olyan is, hogy órákig nem tudtam visszacsatlakozni.

Na jó, ez így nem mehet tovább! Felhívtam a hibabejelentőt. Rögzítették a hibát, és pár nap múlva (talán másnap) hívott egy szerelő, hogy rámér a vonalra. Jó, rendben, tessék. Meg, hogy állít valami portokat és attól jobb lesz. Hát nem lett jobb. Ugyanolyan volt mint előtte. Na akkor hívtam másodszor a hibabejelentőt, hogy ezt így nem sikerült megoldani. Ezt is rögzítették, majd pár nap múlva ismét felhívott egy szerelő, hogy az a baj, hogy sajnos nem tudják kiszolgálni ezt a csomagot és ezért szakadozik és, hogy váltsunk kisebb csomagra mert azt majd ki tudják szolgálni és akkor majd jó lesz. Na neee! Ez vicc! Mi az, hogy Pécsen a belváros szélén nem tudnak kiszolgálni egy nyavalyás 8 MBit-es internetet? Akkor mit? Mondtam, hogy nem fogok semmiképpen kisebb csomagra váltani. Oldják meg, hogy ez működjön! Jó, oké, keresnek megoldást.

Ma reggelre úgy néz ki, hogy sikerült megoldást találni. A lényeg az, hogy itt a közelben van egy szekrény amiből tudnak megbízhatóbb, gyorsabb, jobb VDSL-t szolgáltatni és hogy váltsunk 15 MBit-es VDSL-re ami még olcsóbb is mint a mostani előfizetésünk és akkor minden rendben lesz.

Jó, váltsunk VDSL-re, majd meglátjuk...

Címkék: