Tárhely.mobi = lehúzás?

Decemberben óriási kampánnyal reklámozta új Tárhely.mobi szolgáltatását a Fejlesztocsapat.org. Tulajdonképpen SMS-ben lehetett domainhez tárhelyet venni. 400, 800, és 1600 Ft-os csomagok voltak, az 1600 Ft-os csomaghoz még ingyen .info domaint is adtak.

Gondoltam úgy is van egy nem használt domainem majd akkor rendelek tőlük egy olcsó tárhelyet. Úgy néztem, hogy a középső csomag pont jó is lesz nekem, de mielőtt megrendelem elolvasom az ÁSZF-et. Vagyis csak olvastam volna, de nem volt elérhető. Ezt jeleztem is az akkor még működő ügyfélszolgálatukon. Elnézést kértek és pár napon belül fel is rakták. Elolvastam nem volt benne semmi különös, csak hogy nem üzemeltethetek torrent oldalt, kép feltöltő oldalt és általában olyan oldalakat amik komolyabban leterhelnék a szervereiket. Volt még benne, egy olyan rész is, hogy számlát nem adnak, mert én tulajdonképpen a mobil szolgáltatómtól veszem a szolgáltatást. Hát jó, amúgy se tudnám elszámolni.

Megrendeltem. Elküldtem SMS-ben egy kódot, szépen vissza is igazolták, majd hamarosan aktiválták is a tárhelyet. Hú de jó, gondoltam, hogy ilyen olcsón tudtam tárhelyet szerezni. Szépen fel is töltögettem az oldalt. A problémák már pár nap múlva kezdtek jelentkezni. Nagyon sokszor nem volt elérhető a tárhely, sőt az ő oldalaik sem. Twitteren azért még el lehetett csípni őket, meg is ígérték, hogy utánanéznek és gyorsan javítják is a hibát. Nem ment könnyen, napokba telt a javítás. És megígérték, hogy majd mindenki kap egy ingyen 13. hónapot. De jó! Remélem nem nem lesz több ilyen leállás. Tévedtem, ugyanis ebben az évben már többet állt az oldal, mint működött.

Az a bosszantó az egészben, hogy még kapcsolatba se lehet velük lépni és twitter üzenetekre sem válaszolnak. Most mégis mire gondolhatnék így a nagy PPO botrány után/közben? Most csak arra tudok gondolni, hogy átverés az egész, és hogy Haitira mentek a lenyúlt pénzekből.

Amúgy lehet, hogy én vagyok a hülye, mert hogy gondolhattam komolyan, hogy évi 400 Ft-ból (aminek egy része a mobil szolgáltatóé) tárhely szolgáltatást lehet biztosítani. Így jártam, avagy olcsó tárhelynek híg a leve.

Én is náluk voltam egy

Én is náluk voltam egy ideig, igaz én a régi cpanelről kerültem át, de szerencsére nem fizettem.
Sajnos mivel elindítottam náluk egy olyan oldalt amit jó lenne elérni, így is volt 2* 1 teljes nap, és többször kisebb leállások(2-3 óra, de volt hogy pár perc)
Személy szerint nem vártam többet egy ingyenes szolgáltatástól, de, hogy egy kezdő szolgáltatás ilyen mértékben kezdő legyen kb fél év működés után...
Nekem a legnagyobb gondom az volt, hogy sokszor elérhető volt az üzemeltető srác, de volt, hogy napokig vissza se írt.
Én végül egy fizetős szolgáltatásnál kötöttem ki.
http://megacp.com 3 in 1 Hosting Bt.
Legolcsóbb cpanel csomagjuk egy évre 3000 forint, php-mysql futtatással.
Gyors, 1-3 órán belül válaszolnak az esetleges kérdésekre.

Teljesen igazad van. Én is

Teljesen igazad van. Én is megszívtam, két alfa(?) csomaggal. Miután reklamáltam, és pénzvisszafizetést követeltem, a válasz az volt, hogy nincs pénz visszafizetési garancia, és a 99.9% rendelkezésre állás éves szinten annyi. Mindezt úgy, hogy az üzemeltető fejlesztőcsapat tagja voltam. Az eset után (természetesen) kiléptem. A legjobb döntés, hogy ha végleg elfelejted a szolgáltatót, nem érdemes vele szenvedni. A SZOLGÁLTATÓT, SZOLGÁLTATÁST NEM AJÁNLOM SENKINEK SEM! Amit itt a pénzemért nem kaptam meg annak a 4x-ét megkaptam a http://tarhely.biz-nél, ingyen!

A szolgáltatás

A szolgáltatás állítólag valami szerver problémák miatt üzemel (hacker támadás stb) és már folyamatban van az áthelyezés, viszont minden adatot elvesztettek ahogy olvastam a fejlesztocsapat.org blogján! Valóban igen kedvező szolgáltatást nyújt ez a szolgáltató, viszont szerintem érdemes egy kicsit a háttérbe nézni: az egészet 13-16 éves gyerekek csinálják, trágya szervereken ( azaz sztm fogalmuk sincs mifán terem egy szerver és mien karbantartásokat igényel -nem is tudhatják ) ... és ráadásul nem is törvényesen üzemeltetik! De jó pont számukra hogy a leállásokat próbálják honorálni !

Mondjuk 13-16 évesen én

Mondjuk 13-16 évesen én szerettem volna ilyesmit csinálni. Ha így nézem, akkor le a kalappal!
Egyébként már túltettem magam rajta. Pár száz forintom bánja csak. Költsék jobb szerverre, vagy tandíjra!

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről